Na hali srácok! @Burgergő
A mai napon úgy viselkedtem, mint egy idióta. Mondjuk én minden nap úgy viselkedek, mint egy idióta, de most még a szokásosnál is őrültebb voltam. Nos nem véletlen, nálam ez a fáradság jele. Minél fáradtabb vagyok, annál fárasztóbb a jelenlétem is.
Ez azért volt, mert későn végeztünk kedden és korán kezdtünk szerdán, plusz én soroksári vagyok, szóval nekem elég messze van a forgatási helyszín. Amint megjöttem, első dolgom volt Mór mankóival játszani, először csak próbálgattam, hogy vajon tudok-e velük menni. Aztán puskaként használtam őket, végül kipróbáltam velük ezernyi hülyeséget. Aztán kitaláltam, hogy vízköpő leszek. Milyen indíttatásból? Nagyon fáradt voltam. De aztán meguntam ezt is. Egy szó mint száz, ma a szokásosnál is nagyobb kretén voltam, ám ez mind egy szent cél érdekében: túléljem a mai napot
Aztán inkább durmoltam egyet az egyik kanapén. Mindaddig amíg nem kerültem kamera közelbe. Ma Krisztával (Helyettesasszony) volt egy jelenetem, több dolgom nem volt, hamar hazajöttem és tudtam egy kicsit pihenni. Rám fért, nem is tudom, mi lenne a stábbal, ha ennél is fáradtabb lennék. Azt hiszem (pusztán jóindulatból) terrorban tartanék mindenkit.


